Beszámoló a HFFA által is támogatott 16. Sirály Kupa vitorlázó sárkányrepülő versenyéről

2014.07.28.

3 vontató sárkány 21 pilótát juttatott a levegőbe egy edző és 3 versenynapon. Minden napon nagy távok születtek, a csütörtöki edzőnapon a déli határig repült a legjobb pilótánk Takácsy Géza, az első versenynapon Dombóvár volt az irány töréssel, ekkor a mezőny nagy része Simontornya környékéig jutott, a 2. versenynapon nehéz zárt feladatban küzdöttek a sárkányosok a Vértesig és vissza, az utolsó versenynapon pedig minden távra indult pilóta elérte a Komárom előtti célt.

Sok repülés, jó hangulat és jó szervezés jellemezte a versenyt, mint 16 éve mindig.

Évek óta az egyetlen hazai nemzetközi résztvevőkkel tarkított sárkányos versenye volt ez.

Példátlan példája évek óta a Magyar Repülésben két szakág közös összefogásának. Amiben mostanság olyan kevés részünk van – és ezért annyira kedves nekünk.

Ezt a lehetőséget évek óta a kajári reptér adja stabil gárdájával, hagyományteremtő módon.

Tehát, jövőre is jövünk!

Eredmények (xls)

Köszönet a reptérnek, a klubnak, a régiónak!

És köszönet a versenyünket támogató SZEBETON-nak, és a vontatópilótáknak: a gyöngyösi Szabó Lászlónak, a Buzády György SE vontatójának: Fuhl Szilveszternek és a Műegyetemi SE vontatójának Komáromi Gábornak. Nélkülük földön maradtunk volna.

http://www.dhv-xc.de/xc/modules/leonardo/index.php?name=leonardo&op=show_flight&flightID=540906

http://www.dhv-xc.de/xc/modules/leonardo/index.php?name=leonardo&op=show_flight&flightID=540897