VB beszámoló
Közzétéve: 2014.07.04.

PIROS-FEHÉR-ZÖLD AZ ÉGEN

Jól teljesít a magyar sárkányrepülő csapat

az 1. Sport Class Világbajnokságon –Franciaország, Annecy, 2014. június 20-július 05.

A rangadón az eredetileg 3 fős csapat helyett csak ketten vesznek részt, Kiss Attila vállsérülése miatt.

Azonban így sem nagyon szomorkodhatunk, mert a csapat két tagja, Újhelyi Balázs, és Kovács Endre kitesznek magukért. A két fős hazai mini csapat az 5. feladat után, a VB utolsó előtti napján, Franciaország 7 fős, Ausztria 3 fős csapata után a harmadik helyen áll. Mindössze 483 ponttal lemaradva a 2. helyezett osztrák csapat után, és a 3-illetve 5 fős Orosz és USA csapata előtt.

Egyéniben Újhelyi Balázs III, és Kovács Endre V. helyen áll.

Emberhátrányban óriási teljesítményt nyújtanak versenyzőink.

Minden nap a csapat versenyzőinek 3 legjobb egyéni pontját összeadják, és így jön ki a csapatpontszám.

A sárkányrepülő versenyzőknek bizonyos útvonalakat kell megrepülniük, bizonyos meghatározott időszakokban. Amikor az un. ablak nyitva áll, lehet startolni, valamilyen hegyről, magaslatról. Ez után fel kell jutni bizonyos magasságig, majd a GPS-ben a starthelytől számolt X méteres radiusú kört egy bizonyos előre meghatározott időn belül el kell hagyni, és el kell indulni a meghatározott útvonalon a cél felé. Többféle feladatot is kiírhatnak, függően az aktuális időjárástól, ahogy ez a repülésben lenni szokott: céltáv, hurok, vagy éppen háromszög.

A pontozásnál a GPS-ekből letöltött adatokból egy bizonyos algoritmus alapján számítják a pontokat. Törlik a pontjait annak, aki nem a megadott időben hagyja el a startzónát, és plusz pontokat kap, aki önállóan előremegy, gyorsabban ér célba, egyáltalán célba ér. A maximum  pontot az kapja, aki elsőnek, a legjobb idővel ér be a célba.

Nem sárkányrepülők számára is világos, hogy a mi srácaink nagyot alkotnak. Ráadásul nagy anyagi áldozatot is hoztak ezért a versenyért, hiszen eddig nem volt Sport Class VB versenykategória, és ehhez új sárkányrepülőket kellett venniük. Gyönyörű nemzeti színű Aeros Discussal repülnek a fiúk!

Még van 2 nap a versenyből és nagyon reménykedünk, hogy azokat a remek egyéni teljesítményeket, amiket eddig is nyújtottak, még felül tudják múlni és ebben a szerencse is melléjük szegődik!

Szurkoljunk nekik a focisták helyett is!

F.K.