Elnökségi ülés 2014. február 28.

2014.03.07.

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR SZABAD REPÜLŐK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGÉNEK
2014. február 28-i rendkívüli üléséről

Az ülés helyszíne: A szövetség székhelyén (1139 Budapest Dagály utca 11.) 16.30 kezdettel

Jelen vannak:
Kerekes László elnök,
Gyócsi Brigitta elnökségi tag,
Jenes Győző elnökségi tag,
Szöllösi László elnökségi tag,
Holló Attila ell.biz.tag.
Szalai József ell.biz.tag.

Az ülés tárgya:

1. Az EHPU konferencián elhangzott baleseti adatbázishoz csatlakozunk. Tudjuk meg mit kell teljesíteni hozzá, hogyan működik és a 300 Euro-t hová kell utalni (Szőlő)

2. Határidőre beérkezett starthely pályázatok áttekintése (még várjunk beérkező igényeket).

3. Osztrák helyzet. Az MRSz elnökésnek tájékoztatása szerint a magar hatóság felvette a kapcsolatot az osztrák hatósággal és várják tőlük azt az információt, hogy mit is kérnek pontosan (ezt december óta mondják).

4. MOB utánpótlás pályázat MRSz felé továbbítsuk, később pontosítunk (Kerekes)

5. Határidőre beérkezett válogatott keret vezetői pályázatok áttekintése (egyik sem tartalmazott felkészítési programot)

6. Határidőre beérkezett verseny pályázatok áttekintése (kevés pályázat érkezett).

7. Starthely lista (Brigó, Győző megcsinálja)

8. Az NFM Légügyi Főosztállyal való kapcsolatfelvétel szükséges a minket érintő jogszabályok előkészítéséből való kihagyásunk miatt (Kerekes L.)