Beszámoló a Siklóernyős Célraszálló VB-ről

2013.08.29.

Siklóernyős Célraszálló Világbajnokság – Szarajevo

A 84-es téli olimpia egyik helyszínén rendezték a Bosnyák siklóernyős barátaink az idei célraszálló világbajnokságot. 18 ország 80 versenyzője jött el erre az igazán szép, sporttörténelmi helyre, hogy megmérje célraszálló tudását a nemzetek között.
A Magyarország 6 fővel delegálta magát. Az eddigi megszokott csapathoz képest egy teljesen új felállással érkeztünk. A világjátékokat megjárt Bolyán Anikó és Kaszás Sándor mellett Kiss István régi/új célraszálló pilóta került a csapatba, valamint 3 teljesen új taggal bővült a válogatott keret. Szabó Péter nevét minden hazai siklóernyős jól ismeri, mint úttörő a magyarországi siklóernyős sportban és a gödöllői siklóernyőzés egyik alapítója. Vele együtt érkezett egy tanulója Nagy Erzsike, aki az ejtőernyős célbaugrásban versenyezett sokáig. Harmadik új pilóta Strak Dávid Dániel volt, aki szintén oktató és tesztpilótaként szerzett érdemeket.

 

Mindenki sokat gyakorolt a verseny előtt, de a helyi viszonyokra nem voltunk igazán felkészülve. A nagyobb csapatok már több nappal a verseny kezdete előtt megérkeztek és gyakoroltak amennyit tudtak. Mi csak az utolsó pillanatban tudtunk megérkezni, épp a hivatalos regisztráció zárása előtt. A megnyitó ceremónia Szarajevó történelmi városrészében volt, majd a csapatok együtt vonultak fel a sok vihart megélt belvárosban.
Másnap az első repülés még hivatalos gyakorlás volt. A 84-es Téli Olimpia óriás műlesikló pályájának helyreállított szakaszáról szálltunk fel, és annak befutó területére helyezték a célt. Magas fákkal, épületekkel, és a felvonók kábeleivel, oszlopaival körülvett gödörbe kellett leereszkedni. A délelőtti gyakorlás még simán lement, de a délben tartott első futamra igen turbulens időt fogtunk ki. Ennek eredményeképp igen rosszul indítottunk. A hat versenyzőnk legjobb 4 eredménye számít a csapat eredménybe. Mindenki alul teljesítette tudását és 3000 pont körüli összesített teljesítménnyel a mezőny végére kerültünk. A további futamokban azért sikerült végre jó eredményeket produkálni.

 

A második körben már 33cm volt csapatunk összesített teljesítménye, de sajnos csak a 9. helyre tudtunk felzárkózni. Minden csapattag tudta érezte, hogy ennél sokkal többre képes, de valahogy nem sikerült mindenkinek a legjobb formáját hoznia. Magyarország a világranglistán jelenleg a 11 helyen áll, így akár javulásnak is tekinthető az eredmény, de olyan országok előztek meg minket, akiktől jobbnak érezzük magunkat. Mindenki levonta a megfelelő következtetést, és ennek megfelelően készül a szeptemberi két világkupára.

Igazán két ok volt, ami hátráltatta versenyzőinket a jobb eredmény elérésében. Részben az új versenyzők minimális versenytapasztalata, másrészt meg a hazai körülmények közötti edzés és ott elért jó eredményeket nem szabad összehasonlítani a versenyen tapasztalt körülményekkel. Az eredetileg tervezett 12 futamból csak 7 ment le, az is több szakaszban. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy egy jó és eredményes csapat van kialakulóban és a jövő évi Európa Bajnokságra már egy jól összeszokott, eredményes és fejlődőképes csapattal tudunk kiállni. Az egyéni és csapat eredmények az alábbi oldalon találhatóak:
Egyéni: http://www.pgawc2013.com/images/Results-official-ALL.pdf
Csapat: http://www.pgawc2013.com/images/Results-official-Teams.pdf