Ebben az évben a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával készülhetünk a kolumbiai Caliban rendezendő nem olimpiai sportágak világjátékára – a nem olimpiai sportágak olimpiájára. A rendezvényre két repülő sportágat választottak ki a Canopy Piloting nevezetű ejtőernyős halálmegvetést és a siklóernyős célraszállást.
Gondolom azért ezt a kettőt, mert a laikus nézők számára ezekben látványosan egyértelmű az eredmény, és ellentétben a távrepüléssel, amelynek eredményét sokszor még a beavatottak sem tudják a célban kiszámolni órákkal a versenyt követően, itt a sportoló teljesítménye azonnal látható, szinte kézzel fogható. A magányos, közönségtől elzárt és zavaros feladatokkal terhelt távrepülők maguk maradnak, mert rajtuk kívül versenyszámukat nem élvezi senki.

Megkérdeztem magamtól, hát a műrepülők? Egyszerű volt a válasz. A laikusnak fogalma sincs, hogy az adott figura nehéz-e, vagy könnyű, veszélyes-e, vagy csak úgy tűnik. Az, hogy kinek a teljesítménye a nagyobb szintén csak a beavatottak számára egyértelmű.
Az 1995-ben javasolt célraszállás – úgy tűnt visszalépés a sportágban – mégis felkeltette a nem repülők érdeklődését.
És mi, akik magunk is inkább repülni, mint leszállni szeretünk, a sportág népszerűsítése és a szponzorok repüléshez csalogatása miatt megteremtettük hazánkban is ezt a sportágat.

2007-ben Kalocsán indult Ónodi Miki ötletével, akkor a világ már az ötödik VB-re készült.
És most itt vagyunk a világ rangsorában évekig a 7-8-9. helyen, élversenyzőink közül 4-5 versenyző mindig a legjobb 100-ban, aminek köszönhetően az FAI a világ rangsorból kiválasztotta két remek versenyzőnket, Kaszás Sanyit és Tóth Zsuzsit. Tartaléknak megneveztek még két versenyzőt, akikkel megkezdtük a világjátékokra való felkészülést.
A felkészülés csúcsa az Albán Open, majd a portugáliai világkupa futam, és az angol nemzeti bajnokság volt.
Erre a versenyszámra igazából csak versenyen lehet felkészülni, vagy legalábbis a verseny körülményeket edzőnapon nem lehet megteremteni.
Magam is a gyakorlásokkor azt tapasztaltam, hogy amikor igazán akarom, mindig a pontra lépek, versenyen mégis be-becsúszik egy 10 méter, egy beülővel földérintés, egy elcsúszás, ami a legrosszabb pontszámot eredményezi. És mivel a sorozatok összeadódnak, egy ilyen hiba a verseny végét is jelentheti.
Albániában az európai rossz idővel indult a verseny, sokáig nem is tudtunk az erős szél, vagy a hátszél esetleg az eső miatt repülni. Azután a tenger győzött, és a Vlora melletti partszakasz stabilizálta és repülhetővé tette a verseny időjárását. Azonban a legjobbak is hibáztak, például a legutóbbi Európa-bajnoka bolgár Dimitar Ralev lezsákesett a cél előtt. Annyira lelassította az ernyőjét, hogy az irányíthatatlanná vált és a pilóta a célkörön kívül lehullt és elesett.

A mi eredményeink változóak voltak, de a felkészüléshez képest jók. Nőiben Kerekes Nóri a dobogó 3. helyén végzett, Tóth Zsuzsi a lábán még fájdalmas műtéti maradványtól kínoztatva is 4. Kaszás Sanyi a 9., én a 18., de egyikünk sem volt ezzel igazán elégedett.

Na majd Portugáliában!
Hosszú repülőút és egy éjféli autóbérlés után Portoból irány Montalegre, a foglalt szállásunk, amit azután éjjel még a kölcsönzött GPS sem talált meg. Így a kocsiban aludtunk. Másnap hideg csípős szél fogadott és az edzőnapra erős szélben vittek fel a vendéglátók. Holnapra szélcsend lesz, jegyeztékmeg a háziak, de tévedtek. Erős turbulens, termikes mindenkit becsapó időben ment le egy napon 5 kör. Másnap a közönség kedvenc pillanatnyi eredmény szerinti megfordított sorrendben ment le az utolsó kör, így a végéig izgalmas fordulatos játékká vált a verseny a hozzá nem értők számára is. Kaszás Sanyi remekelt, 8. helye történelem, magyar még világkupán nem volt az első 10-ben! Ráadásul a 34 versenyzőből csupán négyen nem rontottak egyszer sem, mindenkinek – még a győztesnek is – volt eldobni való 500 cm-es eredménye (a mázli faktor csökkentésére a legrosszabb eredményét 5 kör után mindenki eldobja). Kissé sportszerűtlenül taktikázott az egyik szerb és indonéz lány, a rontott repülésük helyett kibuliztak maguknak egy pótsartot, ez nem volt szép. Így jutottak Zsuzsi elé és tolták le a dobogóról.

Miután hárman voltunk kint magyarok, a csapatunkba bevettük az egyetlen angolt, és így Hunglish Team-et alkottunk, amivel a versenyen harmadikak lettünk csapatban. Ez már nagy eredmény magyarok csapatban világkupán a dobogón!
Büszkén indultunk a következő héten Angliába, ahol hasonló erős szeles idő és turbulens viszonyok fogadtak. Az első versenynap emiett törölve is lett. A másodikon viszont alig gyengébb – sok esetben nem is gyengébb – szélban mégiscsak lement 6 sorozat!
A végére mind elfáradtunk, a koncentráció kivet mindent belőlünk. De az angolokból is! Kaszi hajszállal megverte mind a két angol ászt, és Zsuzsi nőiben lett első Nóri előtt. És az egyik csapatunk az ASE a 3. helyen!
A három verseny bebizonyította, hogy van helyünk a világjátékokon.
Legalábbis mi ezt éreztük és a versenyek rendezői is ezt éreztették velünk.
Június 29-én nyílt magyar siklóernyős célraszálló nemzeti bajnokság lesz Egerben. Ismeretségünk hatására sok országból várunk résztvevőket. Lehet, hogy többen lesznek, mint a magyarok?