Tisztelt Alapvető Jogok Biztosának Hivatala!
Tisztelt Dr. Szabó Máté Professzor Úr!
Köszönettel vettem a lajstromozásra nem kötelezett légijárművek jogi szabályozására vonatkozó második beadványomra (ügyszám: AJB-4933/2012) adott válaszát és az ezzel kapcsolatos közbenjárását.
Bevallom, hogy második levelem írásakor kételkedtem abban, hogy az Alapvető Jogok Biztosától felvetett kérdéseimre útmutatást kapok, hiszen az első beadványomra kapott válasz miatt kissé „elszakadt nálam a cérna”. Ezért második beadványomat nem kifejezetten udvarias hangnemben fogalmaztam meg, amiért elnézését kérem. Azonban Ön helyreutasítás helyett alapos és körültekintő módon járt el, utánanézve a panaszom okául szolgáló körülményeknek és válaszában tökéletes helyzetképet festett a hazai jogalkotók véleményéről és hozzáállásáról.
Az is jól kitűnik vizsgálódásából, hogy a hazai szakmai szervezetek megosztása révén a hatóság és a jogalkotó évek óta sikeresen fenntartja a jogi szabályozatlanság helyzetét, ami megadja az alapot arra, hogy ezt a területet ahhoz nem értő hatósági emberek irányítsák és szabályozzák indirekt módon belső utasításokkal a szakmától idegen felfogásban. Ha valami, akkor ez az, ami a hazai repülésbiztonságot leginkább veszélyezteti.
Sajnálom, hogy – mint az Európai Siklóernyős és Sárkányrepülő Unió (EHPU), valamint a Nemzetközi Repülőszövetség illetékes szakmai bizottságának hazai küldötte – azt kell olvasnom, hogy az egyes uniós tagállamok nemzeti szinten igen különböző módon járnának el, hiszen repülő orvosi kötelezettség kérdésében például nemcsak az Unió, de az egész világ egységes abban, hogy hazánkon kívül sehol sem követeli semelyik légügyi hatóság a repülő orvosi minősítést. Nem is igen tudom elképzelni, hogy ennek az állításnak ki lehetett a magát hitelesnek feltüntető forrása.
Azonban körültekintő vizsgálódásával rávilágított arra a szakmát súlyos hátrányba hozó hazai lobby tevékenységre, amely ellehetetleníti a már 16 éve húzódó jogszabály megalkotását, és megtéveszti a jogalkotót olyan mendemondákkal, amelyeknek a vég-konklúziója: „jelenleg nincs olyan szakmai szervezet, amely a hatóságtól a feladatot átvéve megfelelően garantálná a légiközlekedés biztonságának magas szintű követelményeit.” Magam a Magyar Repülőszövetség 1989-es megalakulása óta vezetek ilyen szakmai szervezetet, amelynek fenti minősítése 23 éves munkánk és az ebben tevékenykedő szakembereink hitelrontásával ér fel.
Nagyon köszönöm, hogy ügyemben eljárva felderítette a felelős minisztériumok részéről történő időhúzást, ami csupán arra jó, hogy a kérdés továbbra is tisztázatlan maradjon, és országunk egy kis kikerülendő sziget legyen nem csupán Európa, hanem a világ siklóernyősei és sárkányrepülői, de mondhatnám ejtőernyősei és könnyűmotoros pilótái számára.
Azonban tisztán látható, hogy ennél többet a mai Magyarországon elérni nem lehet, és ezek a megállapítások az Ön alapos és részrehajlás nélküli munkája nélkül nem lennének publikálhatóak.
Tájékoztatását ezúton ismételten megköszönöm, had’ fejezzem ki azt is, hogy pontos és alapos tájékoztatásával visszaadta számomra az Alapvető Jogok Biztosába vetett hitemet, reményemet, hogy az ily módon nyilvánosságra került kreált zavarok nem tarthatóak fenn huzamos ideig egyetlen jogilag szabályozandó területen sem.
Levelével megtisztelt, amelyet ismételten köszönök.
Remélem, e kérdésben nem utoljára találkozunk.
Tisztelettel:
Kerekes László