Tisztelt Klubvezetők, MRSZ tagok!
Engedjétek meg, hogy a május 5-i Közgyűlés előkészítéseként tájékoztassalak Benneteket a Szövetség helyzetéről és annak személyes vonatkozásairól.
Mint talán emlékeztek rá, 2011 januárjában választott meg a Tagság elnöknek nagy többséggel. Azon a Közgyűlésen elmondtam, hogy ismereteim szerint a Szövetség kritikus helyzetben van, úgy anyagilag, mint morálisan. A túlélés esélyei nem túl jók, becslésem szerint, ha 2-3 évet túlélünk, van remény a talponmaradásra.
Az elmúlt alig több, mint egy év alatt sokmindent sikerült elérni, de rengeteg kritikus ügyben a helyzet nem javult úgy, ahogy azt sokan szeretnénk.
Első feladatként gazdaságilag kellett életben tartani az üres kasszát és hatalmas adósságot felhalmozó, morálisan szétesett szervezetet. Ennek súlyos ára volt: a gazdálkodás teljes átalakítása, a könyvelés rendbe tétele, a bevételek növelése, a kintlévőségek beszedése, az elmaradt adók és járulékok befizetése, a mutyizások lehetőségének csökkentése és természetesen személycserék, jövedelem csökkentések, elbocsájtások. Az új Főtitkárral, Simon Sándorral, vitákban kiforrott együttműködésben igyekeztünk az MRSZ -t talpon tartani.
A Szövetség az első év végére anyagilag egyensúlyba került. 20 év óta először nem volt veszteség, vagyon felélés. Ezt is tükrözi a Közgyűlés elé terjesztett Éves Beszámoló. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is nagyon volt már MRSZ vagyon, tehát itt már főleg a csőd elkerülése és a megmaradás volt a tét.
A hatósági kapcsolatok alakulása dinamikus volt. Megválasztásom után nem egészen egy héttel a Hatóság az állítása szerint hosszú évek óta történő meg nem felelés miatt vissza kivánta vonni üzembentartási engedélyünket. Ezt az aktust sikerült megakadályozni, igéretet téve arra, hogy a szervezetet mind személyzetileg, mind szervezetileg alkalmassá tesszük a jogszabályoknak történő megfelelésre. Ezen a téren sokmindent megtettünk, az év folyamán még kétszer akarták visszavonni engedélyünket, mely történet azzal végződött, hogy egy teljes sikeres repülési szezon és egy téli visszavonás után ma az MRSZ rendelkezik üzemben tartási engedéllyel. A történet hosszú és komplikált, itt nem is untatlak vele Benneteket.
Sikerült nagyon szép bel- és külföldi kapcsolatokat kialakítani, a Magyar Honvédséggel és a FAI-val különösen jó a viszonyunk.
Amikor a tisztséget elvállaltam, tudtam, hogy sok konfliktusom lesz. Rengeteg ember érdekét sérti, ha az addig megszokott források elapadnak, a kaotikus állapotot pedig felváltja egy rendszer, akármilyen kezdetleges formája. A kapcsolati rendszer kiépülése is hosszabb folyamat, tele buktatókkal, siker és kudarc élményekkel. Ezzel a résszel nincs semmi baj, hiszen ez így működik évszázadok óta. Küzdeni kell, és egy csapatnak hozzá kell szoknia ahhoz, hogy az út turbulens.
Ami tulajdonképen meglepett, az az, hogy a repülős társadalomban nem az öszefogás a jellemző, mégcsak nem is a széthúzás, hanem az, hogy folyamatos intrika, puccsolási hangulat és ártó szándékú megnyilatkozások, cselekedetek megállás nélkül folynak csapaton belül. Amikor egy olyan húsz éves probléma, mint az üzembentartás végkifejleténél nem az a következtetés, hogy fogjunk össze, csináljuk meg, hanem az, hogy az elnököt le kell váltani és akkor elkövetkezik a rózsaszín jövő, és ezt a megoldást egy szakág vezetősége testületileg magáévá teszi. Amikor az érintettek nem a szolidaritást, az egymásért tevést választják, hanem kaparják kis gesztenyéjüket, gépeiket kivonják a flottából, hogy ők azért boldoguljanak, ha többi kétszáz elpusztul akkor is, az már olyan szint, ami nekem sok. Amikor a Felügyelő Bizottság tagjai munkájuk végzése helyett, a tények valós értékelése, munkájuk Alapszabályban meghatározott végzése helyett puccsot szerveznek, gyűlöletet szítanak, embereket lopással gyanúsítanak, majd amikor kiderül, hogy alaptalanul, még csak elnézést sem kérnek, viszont személyes sértegetésekig alacsonyodnak le, akkor el kell gondolkozni azon, érdemes-e maradni? Amikor a munkahelyüket elvesztő, vagy nem elvesztő alkalmazottak lejáratni próbálják volt, vagy meglévő munkaadójukat, aláásva saját jövőjüket, felvetődik a kérdés: érdemes-e értük dolgozni? Amikor egy nem választott, hanem delegált elnökség nem a Szövetség szempontjait próbálja szintetizálni saját szakágával, hanem még a haldokló Szövetségből is ki akarja venni, amit tud, az pedig már a Szövetség értelmét kérdőjelezi meg.
Amikor az elmúlt év alatt válaszutakhoz érkeztünk, mindig megpróbáltam a lehetőségeket elemezve szélesebb körben felmérni, mit szeretne a tagság. Ismertettem az érveket pro és kontra, felhívtam a figyelmet arra, hogy a csatában nem csak mi osztjuk a pofonokat, hanem mi is kaphatunk keményen. A Hatósággal való tárgyalások bekeményedésekor szintén így tettem, és a döntő többség azt választotta, hogy álljunk ki az igazunkért. Én is ezt tartottam becsületesnek, annyi év elvtelen megalkuvása, sógor-koma-bratyó stílusú, végülis zsákutcába vezető taktikája helyett. Amikor a válasz retorziók megérkeztek (véleményem szerint teljesen alaptalanul), akkor nem a kiállás, hanem ismételten a személyes kapcsolatok elvtelen alkalmazásának elmaradását hiányolták és egyéni informális csatornákon a Hatóságnál az MRSZ vezetését mószerolva probáltak saját maguknak, vagy társaságuknak előnyöket kicsikarni. Magukat is és az MRSZ-t is lejáratták. A csatát végül megnyertük, de közben előjött a szokásos házon belüli bűnbak keresés és a vezető fejének vétele iránti igény, mint az üdvözítő megoldás. Szokásos hazai reflexek.
Jómagam megszoktam, hogy keményen meg kell küzdenem minden eredményért. Kezdetektől felvállaltam a küzdelmet a Szövetségért. Azt azonban nem hiszem, hogy fel kell vállalnom, hogy házon belül küzdjek alacsony színvonalú, a földi élet kezdetleges szakaszán még túl nem lépő egyedekkel és azokkal, akik nem fogják fel, mit jelent az Országos Szövetség és az építés. Támogatás helyett a haszonlesést, a partikuláris érdekek a közösség érdekei fölé helyezését gyakorolják bármi áron. Azon az áron is, hogy a Szövetséget bebuktatják. A kemény kéz, az értékek védelme és a konzisztens kiállás az értékek megőrzése mellett számukra elfogadhatatlan életelmük a potyázás és a simliskedés. Aki ezt megérti, biztosan egyetért velem. Sokan vannak ilyenek, többek között azok, akik óvva intettek az elnöki poszt vállalásától és azok is, akik hozzám hasonló módon bíztak az eredményességben, az összefogás erejében. Kettő közülük már lemondott tisztjéről.
Most én is megteszem ezt a lépést és ezúton lemondok az elnöki posztról 2012. május 5-i hatállyal. Ezen döntésemet csak akkor vonom vissza, ha a május 5-i Közgyűlés túlnyomó többséggel kiáll mellettem, és azok, akik az MRSZ túlélését fontosnak tartják és ehhez vállalják is a nehézségeket, felállnak és ezt ki is mondják. Ellenkező esetben döntésem végleges.
Tudom, vannak, akik azt mondják, megfutamodok. Lelkük rajta. Én viszont úgy gondolom, hogy ez egy csapatmunka, ami a bizalmon alapul. Ha ez nincs, nem érdemes játszani és főleg úgy nem, ahogy az elmúlt 20 évben szokás volt.
A Szövetség feje felől nem múltak el a sötét felhők. Túléltünk egy évet, amit a hozzáértők nem tartottak valószínűnek. De még rengeteg a tennivaló, ahhoz, hogy idén, vagy jövőre az MRSZ ne bukjon be. A feladatok az Elnökség és a tagság előtt jól ismertek, hiszen a jelenlegi vezetés többet kommunikált a tagsággal, mint az összes többi megelőző együttvéve.
Ezt a kis dolgozatot kérem, ne vegye senki panaszáradatnak. Egyszerűen szerettem volna emondani, mik vezettek döntésemhez. Nincs bennem semmi harag, én úgy érzem, megtettem, ami tőlem telik. Lehet, hogy ez kevés.
Végezetül szeretném ezúton is megköszönni mindazoknak, akik hittek az általam vallott alapelvekben és munkájukkal támogattak az eredmények elérésében. Nem voltak kevesen és nem kis munka volt, tényleg köszönöm.
Sok sikert kívánok a megválasztandó új elnöknek és biztosítom arról, hogy ezúttal olyan szervezetet vehet át, amely átlátható, a szabályozottság jeleit már felmutatja és úton van a túlélés felé.
Köszönöm mindenkinek, aki ezt elolvasta.
Sportbaráti üdvözlettel,
Dr. Kecskeméti Tamás
Elnök
Magyar Repülő Szövetség