Wasserkuppe világkupa futam

Ahogyan a biciklistától a rendőr nem kér orvosi igazolást, úgy a levegő biciklistái itt természetszerűen nem kell rendelkezzenek felesleges papírokkal. A rend nem mindig egyenlő a bürokráciával. És Európában a szabad repülést nem hatóságok, hanem a szakmához értő szakembereket tömörítő szövetségek szabályozzák. A világkupa szervezők sajnálattal vették tudomásul, hogy egyenlőre nem csatlakozhatunk az európai normákhoz. Itt Frankfurt farzsebében 1200 méteres légteret kapnak a sportrepülők, és a Wasserkuppe legendás lejtőivel mindenkit befogad. Együtt repülhettünk a repülés történelmével, a Zöglinget mellőlünk csúzlizták fel, Lilienthal szárnyát szabadidőnkben az FAI által oklevéllel díjazott repüléstörténeti múzeumban tekinthettük meg.

A futamra 54 versenyző nevezett a világkupa 219 pilótája közül. Mi hárman magyarok két csonka csapattal, csupán az egyéni helyezéseink javítása miatt indultunk, csapattársainkat a munka és a húzós nevezési díj visszatartotta a részvételtől.

Az edzőnapra késő délutánra értünk, de a szervezők folyamatos felszállítást szolgáltattak, így napnyugtáig repülhettünk, gyakorolhattunk. Sajnos másnapra a nyugati szél délire fordult, ezért a Wasserkuppe lágy déli lejtője aljára helyezték a célkört. A feladat épp csak egy siklás, és a célkörben folyamatosan pöfögő termik kezelése volt, de az anticiklonban erősen sugárzó nap ezzel meg is osztotta a mezőnyt. Többeket a termik leáramlása a cél előtt már letett, ők újra-startot kaptak, másokat a célkörben pöfögő buborék kidobta, ezt viszont már nem lehetett törölni. A föld felett tántorgó, agyonfékezett ernyők láttán a gyakorlott siklóernyősök hátán folyamatosan felállt a szőr, de baleset, de még csak karcolás sem volt a több mint 300 kockáztató célba szállás során.
Az első körben szinte mindenkit meglepett a fél méterről akár 10 méteres magasságig felkapó buborék támadása, ami miatt sokan a célkörön túlra kényszerültek. A jobbak azonban felmérték a lehetőségeket, és előre számítva a láthatatlan pofonra lerángatták magukat a célkör közepébe. A sorozatok megállás nélkül követték egymást, leszállás után sokan felkupoláztak, mások gyalog vitték fel ernyőiket, de a rendezők itt is folyamatosan forgattak egy Landrovert a kényelemszeretőbbek kiszolgálására.
Mi a startra együtt készültünk, nem nagy különbséggel egymás után startoltunk, célba szálltunk és megvárva a másikat indultunk is felfelé. Nem ismertük a vetélytársak eredményét, mert mire felértünk, máris készülhettünk elő a következő körre. Ennek eredményeként az ötödik sorozattal délután fél négyre végeztünk is.

A sorozatait kezdtem összeadni, amiből azonnal kiderült, hogy Zsuzsi minden repülésével megdöntötte az érvényes magyar női célraszálló rekordokat, és már csak azért kellett szurkolni, hogy megőrizze női első helyét. Az utolsó hatodik körben azután folytatva a jó sorozatot, az érvényes magyar férfi rekordot is megdöntve magasan megnyerte a Wasserkuppe női siklóernyős célraszálló versenyét. Zsuzsi 241 cm-el a teljes mezőnyben a 21-ik, Kaszás Sanyi 192 cm-el 18-ik lett. Zsuzsi azzal lett 6 körös férfi rekorder, hogy a versenyben eldobható legrosszabb köre is csak 229 cm volt.
A díjkiosztóra este került sor. Az idei világbajnokságnál sokszorosan színvonalasabban szervezett verseny rendezői itt is kiettek magukért, de azt hiszem nekik sokkal könnyebb dolguk volt, hiszen a hely szelleme az ősi vitorlázórepülések hangulatával a háttérben sajátos ízt adott minden pillanatnak.
Másnap majd két órát ődöngtünk a repülőmúzeumban, tiszteletet téve Otto Lilienthal és a többi Nagy, a repülést számunkra kitaláló géniuszok előtt, azután egy rövid repüléssel búcsúztunk, nehéz szívvel, hiszen itt annyira otthon éreztük magunkat.