2010-es starthely támogatások elszámolása

2011.01.31.

A Starthely Vegyes Bizottság (SVB) megtartotta 2011. január 12-i idei első ülését. Az ülésre előkészített, 2011.01.07-én közzétett elszámolási táblázatot az ülésen és azóta emailben pontosítottuk. Az SVB végleges tavalyi elszámolásának táblázata az alábbi linken olvasható. Az ülésen a következő döntések születtek:
– Utólagosan elfogadott SVB döntésnek tekintjük a HFFA által már tavaly a HHH/MSE-nek kifizetett 300,000 forintot
– Ugyanígy megszavaztuk a Máriahalom/2SE-nek már tavaly kifizetett 140,000 forintot azzal, hogy annak fele 2010-re, a másik fele 2011-re jár.
– A 2011-es Starthely pályázat határideje április 30.
– Idén is mindegy, hogy a pályázók melyik szövetséghez nyújtják be a pályázatokat, mert közösen, egységesen kezeljük.
– 2011.04.30-ig megtartjuk az SVB-ben a 9-HFFA / 2-SIRESZ szavazatarányt, azutánra pedig a 04.30-ig beérkezett Starthelyalap befizetések arányában fogjuk megállapítani.
– A 2011-es pályázat része és az elbírálás szempontja lesz, hogy a pályázók az utoljára felvett támogatás felhasználásáról beszámoljanak.
– 2011-ben a hátimotorosok kiesése miatt várhatóan csökken a Starthelyalap elosztható összege

A Starthelyalap pontosított elszámolása a 2010-es évről (pdf)