Starthely támogatások elosztása

2010.06.08.

Tisztelt pilóták!

A 2010-es starthelyekre beszedett támogatási pénzek elosztására létrehozott vegyes bizottság (HFFA + Siresz) munkája úgy tűnik „megfeneklett”!

Ugyanis az első két egyeztetés nagyon eredményesnek mutatkozott, nagy volt az egyetértés. Elviekben el is dőlt, hogy melyik starthelynek mennyit szavazna meg a vegyes bizottság, de abban maradtunk, hogy közzé tesszük ezt az összeget, hogy bárki véleményezhesse. Megbeszéltük, hogy a HFFA és a Siresz honlapjára is ugyan azt a szöveget tesszük ki, hogy ne lehessen nézeteltérés. A Siresz képviselői kértek egy napot arra, hogy megfogalmazzák a szöveget, majd azt ígérték ezt átküldik nekünk is és azután mehet a szöveg a honlapra. A mai napig nem érkezett meg, sőt, időközben felhívtam a Siresz elnökét, aki megígérte ismét, hogy küldik a levelet. Hát nem jött meg…

 

Ezért a HFFA elnöke, megelégelve a tétlenséget összehív egy közös (HFFA+SIRESZ) elnökségi ülést!!!
Tarthatatlan a helyzet, hogy júniusban még nincsenek szétosztva a starthely támogatási pénzek és senki nem is tud semmit sem ebben a témában, mondta Kerekes László.

A HFFA vezetősége teljesen egyetért vele. Várjuk a Siresz elnökségét egy megbeszélésre!

Addig is a tervezett támogatási pénzek:

Kalocsa 400 000.-
Nyikom 440 000.-
Csobánc 200 000.- (tartalékolva)
Békéscsaba 80 000.-
Recsk 50 000.-
Tokaj 100 000.-
Óbuda 200 000.-
Fedémes 100 000.-
Vértes 50 000.-
Tardos 50 000.-
Kunmadaras 65 000.-
Jakabhegy 100 000.-
Bankháza 50 000.-
Eged 350 000.-
Csolnok 50 000.-

A fent említett összegek helyenként magyarázatra szorulnak, de ezt azután teszem, ha összeült a két elnökség.

Addig is kérdéseitekre szívesen válaszolok!
fotitkar@hffa.hu
Tel: +36 20 777 90 23

Üdvözlettel:
Szöllösi László
HFFA főtitkár