Elnökségi ülés 2008. december 9.

2009.11.08.

A HFFA 2008. december 9-i elnökségi ülésének jegyzőkönyvi kivonata

Az ülés helyszíne: Az MRSZ oktatóterme 1139 Budapest Dagály utca 11.

 

Időpontja: 18 órától

Jelenlévő elnökségi tagok:
Kerekes László elnök,
Szöllösi László főtitkár,
Tóth Ibolya gazdasági vezető,
Csiga Sándor,
Elek Zoltán,
Kenderes Zoltán, 
Winkler Tamás.

Jelen továbbá:
Ferenci Miklós

 

Napirend:

1. Az elnökség pályázatot ír ki a HFFA logójára.

2. A szövetség képviseletében eljáró személyek az elnökséggel előzetesen egyeztessék a képviselettel kapcsolatos tevékenységüket. Erre leginkább az elnökségi levelezési listát használjuk. A képviseletet követően arról az elnökség részére emlékeztető, jegyzőkönyv, vagy tájékoztató készüljön.

3. A HFFA elnök tájékoztatást adott az elnökség számára a hatóságnál, KBSZ-nél tett látogatásról, a jogásszal való eszmecseréről, a Duna Ipoly Nemzeti Parkkal folytatott beszélgetésről, az MRSz főtitkárával folytatott beszélgetésről, a munkaköri leírások és munkaszerződések helyzetéről.

4. A hatósági levelezés honlapon való megjelenítése nem szükséges. Viszont a klubok információs hálón kapják meg, érhessék el a levelezést.  Az oktatók és klubvezetők számára a korábbi hatósági levelezés tartalmát a számukra létesített levelezési listán a főtitkár körbeküldi.  

5. A HFFA főtitkára tájékoztatást adott a szakmai továbbképzések szükségességéről és jogállásáról, a folyó ügyek átvételéről.

6. Adminisztratív munkakör létesítéséhez a főtitkár mielőbbi egyeztetéseket folytasson a jelentkezővel a szükséges munkaidő és munkabér kérdésében.  

7. Alapszabály módosítási javaslatok. Belső levelezési listán köröztetjük.

8. A 2008-as startalap maradványt a 2009-es évre átvisszük.

9. A HFFA elnöksége éves üléstervét az elnök állítsa össze és köröztesse.

10. Az on-line nyilvántartással kapcsolatos koordinációval az elnökség Winkler Tamást bízza meg.