HFFA közlemény

2020.07.14.

Tisztelt Tagjaink!

Amint azt több csatornán keresztül is tudjátok, egy pilóta társunk sérülésmentes fára szállása után, a nem általunk és nem is a helyszínen lévő pilóta társak bejelentésére kiérkezett dilettáns mentés következtében a fáról leesve súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Szövetségünk elnöksége tagjaink javaslata alapján büntető feljelentés kezdeményezését fontolgatja. Egyfelől az „Esti újság” nevű orgánum ostoba és hitelrontó cikke miatt,,másfelől a hibás légimentési protokoll megváltoztatása érdekében.

Nem az első eset, hogy lakossági bejelentésre teljesen feleslegesen vonul ki nagy erőkkel a valóban szükséges helyzetekre létrehozott mentőszervezet. Talán a sajnálatos kevés szó arra, hogy a Szövetségünk által működtetett baleseti ügyeleti rendszer információit ezek a szervek nem hajlandóak figyelembe venni. Megsérült pilótánkon már nem segít, ha a mostani esemény hatására ez megváltozik, mégis most ebben és pilóta társunk mielőbbi és mind teljesebb felgyógyulásában reménykedünk.

A szakmai vizsgálat vélhetően objektív megítéléssel és mielőbbi következtetésekkel jelenleg zajlik.