Befejeződött a 3. Siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokság.

 

A versenyt a macedóniai Ohridban rendezték meg magas színvonalon és nehéz körülmények között.
A magyar csapat maroknyi létszámmal 3 női és 2 férfi versenyzővel indult, és vérmes reményekkel, hogy Kerekes Nóri és Tóth Zsuzsi személyében érmes helyeket hozhatunk el. Tóth Zsuzsi ugyanis a múlt év utolsó világkupa versenyének női győztese volt, Kerekes Nóri pedig (akinek oktatója épp Zsuzsi volt) az előző évi Albán Open női győztese ebben az évben pedig 3. helyezettje volt. Bolyán Anikó a harmadik női csapattag tavaly Szarajevoban 5. helyezett volt egyetlen női indulóként.

 

A férfiak esélyei kisebbeknek tűntek, bár Kaszás Sándor az évben már 3 magyar rekordot megdöntött és jó formát várhattunk tőle, Kerekes László, Nóri apja pedig a múlt évben a szarajevoi versenyen állt a dobogó 2. fokán.

Rekkenő hőségben és a startot és a leszállásokat is nehezítő változó szélviszonyok között meglepetésekkel és fordulatokkal teli versenyt hozott ez az Európa Bajnokság. A rutin és az előzetes felkészülés még kevésnek bizonyult, sokszor a szerencsére is szükség volt a jó eredményhez. A viadal elején ebben nem is volt hiányunk. A két SAASCO-s lány Nóri és Zsuzsi jó formát hoztak, főleg Nóri, aki az első 5 kör után vezetett a női mezőnyben. Két év óta nem vettünk részt 12 futamos versenyen és ez meglátszott a szereplésünkön. Nóri a hatodik leszállásnál elbotlott, ezzel elvesztek érmes reményei. Zsuzsi is hibázott, de a verseny végéig még bíztunk jó hajrá készségében. Ahogy két éve Törökországban, most is a végére jött egyre feljebb, de egy hibás döntés eredményeképp végül az 5-ik helyig jutott. Három új magyar rekordja sem volt elég a dobogóhoz, mint ahogy Kaszás Sanyi két rekorddal is csak a 25-ik lett. A csapat 9., ennél jobbra nem igen számítottunk, hiszen a 7 fős csapatok között mi csak 5 verenyzővel tudtunk nevezni. Ha a SAASCO nem segíti a két lányt, vélhetően még ennyivel versenyzőnk sem lett volna.
Köszönjük a támogatást, és a biztatást!
Eredmények a  http://www.european.pa2012.org.mk oldalon.