Többen kérték telefonon vagy email-ben, hogy írjam le, mi történt Fedémesen a vasárnapi baleset során. A hivatalos megállapítás természetesen a Nemzeti Közlekedési Hatóság dolga lesz jogilag, és az MRSZ Repülés Biztonsági Szervezetének dolga szakmailag, de a folyamatban lévő vizsgálat lezárásáig a személyes véleményemet, mint az ügyben érintett oktató, nem vagyok kötelezett eltitkolni.

Az időjárás a lehető legkiválóbb volt az egészen kezdők számára: kellemesen egyenletes, 2-3 m/s-os, Ny-DNy-i szél, ami a Fedémesi Siklóernyős Oktatópark
starthelyei közül a legjobban kedveltet tette használhatóvá. Összesen négyen végeztek alapfokú gyakorlórepüléseket (közülük ketten a növendékeim), ami lejtő menti lesiklásból állt, a későbbi sérült növendék is túl volt már három jól sikerült starton, lesikláson és leszálláson az erre jól bevált oktatóernyőmmel, amikor a negyedik repülését egyik jelenlévő barátjának középkategóriás ernyőjével szerette volna végrehajtani. Méghozzá azért, mert az egy kiváló állapotú, keveset használt, és olcsón eladó ernyő lenne, és a tanuló súlyához épp megfelelő méretű.

Nem örültem a dolognak, mert a képzési tematika nem javasolja, inkább tiltja az alapfokú vizsgáig a középkategóriás (pl. a DHV-teszt során 2-esnek minősített, vagy annak megfelelő más teszt-eredményű) ernyő használatát, de a termik- és turbulencia-mentes szélben, ami épp volt, egy egyszerű lesiklás nem tűnt veszélyesnek a növendék aznapi 3 és korábbi 7 startja közben tanúsított odafigyelése és ügyessége mellett. A start remekül sikerült is, de a dombtetőről a völgybe lesiklás során váratlanul élénkülni kezdett a szél, vagyis jött egy befújás (úgy 4-5, majd 5-6 m/s körüli; épp nem az ügyeleti kabin árbocán levő kanalas szélmérő alatt álltam, de azért 22 év siklóernyőzés, előtte 20 év ejtőernyőzés után elég jól meg tudom saccolni), ami emelni kezdte az ernyőt, és így, ahol már földet kellett volna érnie a tanulónak, azon a helyen még mindig kb. 50 méter magasan volt, utána pedig a leszállópálya túlsó vége felé repülve a magassága még nőtt is. Feltehetőleg annyira meglepte az ernyő utasát ez az addig általa még nem tapasztalt szituáció, hogy az ernyőt a kelleténél jobban kezdte fékezni, ezért az süllyedni kezdett, amitől alighanem megijedhetett a tanuló, és még tovább húzta a jobb- és bal oldali féket, sőt megpróbált elfordulni, hogy ne repüljön át a leszállóterületen túl levő legelőre (aminek határán a villanypásztort a magasból is jól látható vörös zászlók jelzik…), amitől az ernyő egészen elbizonytalanodott, és egy majdnem a “zsákesés” határán álló, billegő süllyedéssel, kezdődő “negatív spirál” elején ért földet.
Szerencsére vastag protektoros beülőheveder volt a tanulón, ami jelentősen tompította a fenékre esést, ami után a tanuló fel is állt, de (ahogy később elmondta), úgy érezte, hogy megfájdul tőle a dereka, ezért inkább visszafeküdt a földre, vagyis a beülő hátpárnájára.

Épp jelen volt (a starthelyen mellettem állt) egy másik növendékem, aki orvosdoktor, és azonnal mondtam neki, hogy lemehetne a jó tereptulajdonságú autójával a völgybe, megnézni, hogy mi a baj. Gyorsan megvizsgálta a tanulótársát, és úgy vélte, hogy lehet, egy ütődésen kívül semmi komoly nem történt, de egy ilyen nagy esés után fájó derékkal nem szabad könnyelműsködni, egy röntgen feltétlenül ajánlott, és biztonságosabb lenne a kórházba beszállítás Medikopterrel, mint mentőautón, vagy az ő terepjárójával.

Természetesen a rendőrség is megjelent, mert az efféle esemény közlekedési balesetnek számít, és a mentősök kötelesek értesíteni a rendőrséget. A helikopter nagyon hamar megérkezett, ami a falu lakosai számára különleges esemény volt, a szirénázva száguldó rendőrautóval együtt, mivel az évtized alatt, amióta a Fedémes nevű pici falu melletti dombokat használjuk gyakorló repülésekre, ez volt az első komolyabb baleset. A röntgen során kiderült, hogy az úgynevezett “csigolya-kompresszió” esete áll fenn, egy kis repedéssel, ami maradó károsodás nélkül szokott gyógyulni, de azért megfigyelésre néhány napig a kórházban tartják a sérültet.

Az esetből több tanulság is levonható, amit majd a REBISZ-jelentés a vizsgálat végén közzé is tesz. Én pillanatnyilag az alábbiakat tartom fontosnak:

Egy 10-11 startos kezdő, ha megijed egy nyugodt időben váratlanul bekövetkező, és az ő számára még szokatlanul nagy magasságnyeréstől, és utána nem a leghelyesebben cselekszik, az még nem tekinthető pilótahibának. Szerencsére az ilyesmi ritkán fordul elő, aki pedig már túl van 30-40 starton, kezdi annyira otthon érezni magát a levegőben, hogy az efféle váratlan helyzetekben is a tanultaknak megfelelően cselekszik, vagyis nem fékezi agyon az ernyőt, hanem hagyja, hogy sebessége legyen, ami a jó repülés alapja.

A másik tanulság, hogy komolyan kell vennünk azt, hogy az “A” vizsgáig kizárólag DHV-1, vagy annak megfelelő más tesztelésű ernyővel szabad repülni! A vizsga után, *aki akar*, átnyergelhet DHV-1/2-esre, majd a “B” vizsga után 2-esre, a 2/3-asokat és 3-asokat pedig hagyjuk a versenyzői rutinnal rendelkezőknek! Az oktató nem lehet engedékeny, túl jó szívű, csak azért, mert a DHV-1-es ernyők jóval drágábbak, és nemigen kaphatók másodkézből sem 150 eFt alatt, pláne nem 35 ezerért, nem véletlenül…

A harmadik tanulság, hogy feltétlenül ajánlott a tanuló nyakába akasztott PMR rádió használata. Az utóbbi négy évben nyolc párat koptattam el (sajnos, hamar tönkremennek), az utolsót nemrég selejteztem, és még nem volt alkalmam újakat beszerezni. Mondhatnánk, hogy amíg nem áll rendelkezésre a megfelelő felszerelés, addig ne oktassunk, de itt megint bejött a nem elégséges szigor hatása: ennyi rossz idő után, ami az utóbbi hónapokban volt, végre bejött egy kellemes nap; nem volt szívem azt mondani az épp jókor ráérő kezdőknek, hogy jöjjenek máskor. Talán meg kellett volna maradnom a jószívűség azon fokán, hogy a tavalyi beiratkozásakor az épp csak 18 éves tanulótól nem kértem tandíjat, azzal az indokkal, hogy akinek nem telik a mostanában máshol 70-80 eFt-nyi összegre, abból is lehessen bajnok, ha tehetségesnek bizonyul. Amire még egy ilyen eset után is van lehetőség.

ZsL.