Főoldal | Közgyűlések | Rendkívüli közgyűlés 2018. június 21.
Rendkívüli közgyűlés 2018. június 21. PDF Nyomtatás E-mail

A mára hirdetett rendkívüli HFFA közgyűlésen hárman jelentünk meg.

 

A KEMRSE képviseletében Varga Norbi, az Airborne és a Free Air képviseletében Szebenyi Virág, az ASE, a Kettő SE és a Felhőalap SE képviseletében jómagam (Kerekes László).

 

Az első napirendi pontban a 2017-es mérleg elfogadása lett volna a tárgy, de a közgyűlés időpontjának elírása miatt ennek határidejéről már amúgy is lekéstünk.

 

A 2018-as pénzterv bevételi oldalát már június elejére teljesítettük, nyilvántartott létszámunk átlépte az ezer főt. Július 1-el bevezethettük volna a féléves díjakat, de ehhez közgyűlési döntés kell, hárman pedig ne hozzanak döntést ilyen kérdésben.

 

Hasonló okokból nem tárgyaltunk a következő 5 évre vezetőség és fegyelmi bizottság választásáról.

 

Ezt a közgyűlést érdektelenség miatt javasoljuk egy jobb időpontban megtartani. Addig a korábban megválasztott vezetőség és fegyelmi bizottság funkcionáljon ügyvezető jelleggel.

 

A következő időpontra az elnökség tegyen javaslatot (30 nappal korábban).