HFFA elszámolás 2015. október

2015.10.22.

Kedves tagjaink, tagszervezeteink!
A mellékletből láthatjátok a közgyűlés előtti aktuális elszámolásunkat. Aki akarja, kiolvashatja belőle, hogy annak ellenére, hogy az MRSz javaslatunk ellenére ismét tagdíjat emelt, és annak ellenére is, hogy másutt olcsóbb szakmai szolgáltatásokat ígértek, mi betartva az MRSz alapszabályát és fizetve a sarcot, mégis 140 százalékra teljesítettük eddig az év végére tervezett bevételi tervünket. Azt hogy érdemes volt-e MRSz tagnak maradnunk a közgyűlésünk majd eldönti. Mint az MRSz-t leginkább támogató szervezet a legtöbb betartást és ellenségeskedést épp az MRSz vezetése részéről kaptunk. A siklórepülők kisebbsége továbbra is ráerőlteti akaratát a többségre, nemtelen eszközökkel, feljelentgetésekkel, bizalmatlanság keltéssel, rágalmak terjesztésével. Azonban mi haladtunk a közgyűlés által eldöntött ösvényen, tanúsító szervezetünk továbbra is megfelelt az auditokon, és az MRSz képző szervezetében működő oktatóink számára biztosítottuk a törvényes működés hátterét – bár mi nem igényeltünk a hatóságtól jogszabálysértő engedélyeket, akkor sem, ha más megkaphatta azt. Tevékenységünket a szakmaiság jellemezte és a tagjaink kiszolgálására törekedtünk, és amit a mellékletből láttok, a közgyűlés által eldöntött takarékos gazdálkodásra helyeztük a hangsúlyt. Ugyan a sport irányításából kiszorítottak, azért elnökségünk tagjai maradtak a CIVL küldöttei és az EHPU-ban is a mi szervezetünk képviseli Magyarországot. Csak a jogalkotó nem ismeri el szervezetünk szakmaiságát, meg is látszik ez az elmúlt évek dilettáns jogalkotásán. Az év végére tervezett közgyűlésünkön azt is el kell döntenünk, milyen irányt válasszunk a szakmaiságunk bizonyítására, és a többség akaratának érvényre juttatására. Ezekre várjuk javaslataitokat az info@hffa.hu címünkön. És várjuk, hogy valamennyi tagszervezetünk képviseltesse magát a várhatóan november végére, vagy december elejére tervezett közgyűlésünkön.

HFFA elszámolás (xls)