A Gödöllő Open Célraszálló verseny eredménye

2014.06.21.

Hat sorozattal végződött a verseny, amelyen a tervezettnél sokkal kevesebb résztvevő indult. Talán az egyik ok az volt, hogy a tartalék időpontjára csúszott FAI 2 kategóriájú versenyre a szerb pilóták már nem jöttek el, lévén ez a dátum az ő korábban elmaradt versenyük tartalék időpontja volt. Ónódi Miki révén mégis eljöttek hárman, és a cseh világbajnoknővel és párjával nemzetközivé tették a találkozót.
A másik ok a nyilvánvalóan erős távrepülő meteor előrejelzés volt, így a magyar mezőny sem volt túl népes.
A két napos rendezvény szombatján estig kellett várni a szél gyengülésére, emiatt csak két sorozatot sikerült teljesíteni. Másnap kora reggel kezdtünk így délig sikerült teljesíteni a tervezett 6 sorozatot.
A versenyt a cseh Ondrej Mickal nyert 218 cm-rel, második Kaszás Sanyi 230-al. A női első helyezett Marketa Tomaskova lett 473 cm-rel, és Bolyán Anikó bár a női mezőnyt a negyedik sorozatban még vezette, a végére 1270-el csak második lett.
Megjegyzem, az utolsó sorozatig Kaszi is vezetett, a végén egy lábfejjel kellett volna csak közelebb szállnia, hogy ne a szerencsés cseh vigye el a fődíjat. Tavalyi VB-s csapattagjaink is jól szerepeltek, Nagy Erzsébet női 3., Kiss István férfi 3. Szabó Péter férfi 4.helyen zárta a versenyt.
És az utánpótlás is ott dobogott a második vonalban, Örkényi Márk nagyszerű féri 5. helyezésével közvetlenül a válogatottak mögött végzett.
Több versenyzővel talán kevesebb sorozatot sikerült volna teljesíteni (bár 5 csörlő állt készenlétben, mégis elég volt ehhez a mezőnyhöz kettő), mégis értékesebb lett volna a verseny.
Talán jövőre azok is eljönnek az egyetlen hazai rendezésű FAI 2-es célraszálló versenyre, akik idén máshol bontogatták szárnyaikat.

Youtube videó megtekintése