Jenes Győző megvédte korábbi bajnoki címét.

A pesszimista meteorológiai előrejelzés miatt csak 29 résztvevővel zajlott az idei Siklóernyős Célraszálló Nemzeti.
Kaszás Sanyi és Ónódy Miki újra bevállalták, hogy a bizonytalan magyarországi viszonyok között meg merjenek hívni jeles külföldi versenyzőket és meghirdessék újra itthon a Magyar Bajnokságot.
Miki személyében azonnal nemzetközi bíróval, és szokásos csapatával mintaszerűen szolgálták ki a versenyt, és megérkezett Csurulya Laci révén az ASE által vásárolt elektromos célmérő rendszer is. Erdélyi barátaink most visszasegítettek minket, hoztak célplahét és jópáran be is neveztek a versenyünkbe. George Cotec és Goran Djurkovic révén pedig két világnagyság is emelte a verseny színvonalát.
Volt eső, ami megállította a versenyt, majd erős szél, végül hátszél is, de mégis a tervezett napon három sorozatot sikerült befejezni és ezzel értékelhető eredménnyel zárni a bajnokságot.
Kaszás Sanyi mint főrendező és versenyző egyben eleve hátránnyal indult, különben simán nyeri a hazai pályán rendezett versenyt. De a feje a rendezés körül forgott, ennek köszönhetően például senkinek nem ázott el az ernyője, a startmarsallon kívül senki sem maradt éhen, és a felszállítás is jól szervezetten zajlott, mindenki időben és kényelmesen feljutott a startra.
Az eredmények igazolták a válogatást, az első 5 magyar helyen a VB-re már korábban kijelöltek végeztek.
Nőiben hiányzott az angliába emigrált Kerekes Nóri és betegsége miatt Tóth Zsuzsi is csak bekötözött lábbal a leszállóban drukkolt a többieknek. Így a legjobb magyar női versenyző Bolyán Ancsa bizonyította, hogy ő a jogos kijutó Caliba, és ha nem teljesen új ernyővel repül, talán még a nemzetközi sorrendben is előbb végezhetett volna. No meg azt se felejtsük el, hogy a rendezésből Ő is kivette a részét, és azt tudni kell, hogy a célraszállás nem a lábon, hanem fejben dől el.
Akik végig tudtak koncentrálni, itt is azok kerültek a verseny elejére.
És akik nem jöttek el, azok sajnálhatják, kimaradtak a jó hangulatból, a finom pásztortarhonyából és egy színvonalasan rendezett verseny látványából.

A verseny eredményeinek összefoglaló táblázata (xls)