Ma lenne a születésnapja, a hetvenhatodik, de ma már nem sütöttem neki krumplis pogácsát… Nagyon szerette – ezt talán kevesen tudtátok róla, pedig sokan ismertétek, sok barátja volt. Nekem az Édesapám volt – én tudtam.

1937. január 26-án született Pécsett. Azt hiszem nem volt hagyományos értelemben vett „szófogadóan jó gyerek”, több csínytevésről is szólt családi legenda. Mindezek leginkább a repüléshez kapcsolódtak. Tizennégy évesen vitorlázórepülő vezetői vizsgát tett, de ez azt is jelentette, hogy elég sokszor nem ment iskolába szombatonként, amikor repülési nap volt. A szülők persze erről nem tudhattak. És amikor előállt, hogy ő repülőgép tervező mérnök szeretne lenni, azt a papa határozottan megtiltotta. Valami rendes foglalkozásod legyen fiam, volt a szülői ukáz. Az ötvenes években egy maszek kőműves fiának amúgy is kevés esélye lehetett bejutni az egyetemre. Így aztán a közgazdasági technikumi érettségi után a repülés – a gyerekkori álom – az életének fontos részeként hobbi maradt.
A papa is belenyugodott, hogy a fiú nem viszi tovább az ipart, hiszen a vézna gyerekből amúgy sem lett volna jó kőműves. Hamar nősült, huszonegy évesen, az esküvőt rögtön Édesanyám érettségi vizsgái után tartották. Még nem voltak egy éves házasok, amikor én megszülettem, utánam két év múlva jött Moni, a húgom. Addigra már nagyon kicsi volt négyünknek a szoba-konyhás lakás. De épültek a hétemeletesek, és a Mecseki Ércbányászati Vállalatnak, ahol akkoriban dolgozott, kiutalási joga volt a tanácsi lakásokhoz. 1962-ben új lakásba költöztünk, ahol mostanáig első beköltözőként lakott az Anyuval.
A vitorlázórepülést és ejtőernyőzést később a modellezés váltotta fel. A zárttéri repülő modellezés a gyerekkorom része volt. Kis műhely a lakás eldugott fülkéjében. Balsafából kivágott, hajlított törzs, vékony filmréteg a szárnyak borításául, felhúzott gumimotor, és én bámulva néztem, ahogy aprólékosan, precízen dolgozik. A magyar válogatottal több Európa és világbajnokságon is részt vett. Emlékszem: 1969-ben Rómába utaztak – hát az valami csoda volt nekünk!

A nyolcvanas években a család, a munka mellett elvégezte az Államigazgatási Főiskolát is, miközben a sárkányrepülés lett a téma a családban. 1981-ben, mivel akkoriban már a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán gazdasági osztályvezetőként dolgozott, annak Honvédelmi Klubjának szakosztályaként alakította meg a Pécsi Sárkányrepülő Klubbot, ami később 1991-ben önálló szervezetté vált. Több edző, oktató tábort, országos versenyt rendeztek. A magyarországi sárkányozás egyik bázisa lett a pécsi klub.
Ebben az időben már a gazdasági ismereteit és jó szervezői készségét a sportdiplomáciában és az országos szintű sportvezetésben is hasznosította. Sokáig volt a Magyar Repülő Szövetség alelnöke. Munkájának rangos elismeréseként 2002-ben a FAI (Nemzetközi Repülő Szövetség) Paul Tissandier-diplomáját is megkapta.

1996-ban a Pollack Mihály Műszaki Főiskoláról ment nyugdíjba. Másnak talán ezek után az MRSZ, és az Amatőr Siklórepülő Egyesület elég is lett volna. Neki nem. A repüléssel kapcsolatos szervezési feladatok mellé jött a Pécsi Görög Önkormányzat, később Egyesület, a Baranya Megyei Kempingklub, a BASTEI társaság. A hatvanas éveiben járt, amikor megtanulta a számítógép használatát. Később jött az internet, az e-mail, és ő nem maradt le. Szellemileg aktív emberként az utolsó pillanatig tanult, szervezett, tevékenykedett.

Nagyon vágyott egy új kapitányi sapkára, ezt már csak a kórházban tudtátok átadni neki ajándékul decemberben Mint egy gyerek, úgy örült neki, ez most is vele van. Kéthónapnyi szenvedés után elfáradt, 2013. január 11-én csendesen örökre elaludt. Én úgy hiszem, elment oda, ahova a nagyszüleim, a húgom, három osztálytársam, két gyerekkori barátom, az emlékeimbe, a ti emlékeitekbe. Sokan szerették, sokakat szeretett. Tudom, nemcsak nekünk  – a családjának – nektek is hiányozni fog.
Emlékezzünk rá szeretettel, és akkor tovább él.

Dr. Buzády Andrea

Pécs, 2013.01.26.