Jelentés a CIVL ülésről – Lausanne 2010. február 20-21.

2010.02.26.

Jelentés a 2010. február 20-21-i CIVL ülésről 

A Nemzetközi Repülőszövetség Siklóernyős és Sárkányos bizottsága éves ülését Lausanne-ban a Mövenpick Hotelben tartotta. Szövetségünk képviseletében Szöllösi Lacival ketten vettünk részt az értekezleten. Laci most nem csak mint a szakág alternate-je, hanem mint a Magyar Repülőszövetség főtitkárának sportfeladatait ellátó helyetteseként is képviselte az MRSz-t.

Az ülést megelőzően a CIVL vezetősége és albizottságai megtartották ülésüket, amelyen áttekintették a CIVL szinte teljes működését.
Mi egy egész napos utazást követően pénteken este érkeztünk a szállodánkba, ahol már a többiek is gyülekeztek. Mindjárt az első küldött, akivel összefutottunk Dennis Pagen volt, aki láthatóan megörült jelenlétünknek hiszen tavaly műszaki hiba miatt nem tudtuk képviseltetni magunkat az ülésen. Elnézést kérő levelemre Dennis válaszolt, sajnálta, hogy nem tudtunk kimenni, hiszen annyi közös találkozás után hiányzott a magyar részvétel ezekről a konferenciákról. Az odaúton elméláztam, mit is adott a magyar részvétel a világ siklórepülése számára? 1986-ban Ordódy Marci sárkányos EB-t hozott Magyarországra, 1996-ban újra egy sárkányos EB-t rendeztünk, a világon az első légivontatásos első kategóriás FAI versenyt, azután évekig hagyományos FAI 2-es versenyekkel jelentkeztünk az Eged Kupák és a Menyhárt Éva emlékversenyek rendezésével.

1986-tól Ordódy Marci CIVL alelnök volt évekig, 1996-ban Mahovics Adrián kapott Pepe Lopez díjat, én 1997-ben a sárkányos elő EB-n zsűritag, az 1998-as EB-n FAI steward lehettem, 2006-ban Varga Ferit terjesztettük be Hang Gliding diplomára (amit sajnos elhappolt előle egy olasz sárkányos veterán), ezek voltak jeleink a CIVL-ben eddig.

Ezen az ülésen is letettük névjegyünket, mert Szöllösi Lacit jelöltük a CIVL biztonsági és képzési bizottság elnökének. A jelölését kis vita követte, mert eddig ezzel a pozícióval mindig a CIVL valamelyik alelnöke volt megbízva. A plenáris ülés azonban megválasztotta őt erre a posztra, és így az EHPU hasonló elnevezésű (safety and training) munkacsoportjában végzett munkáját ezzel a pozícióval tudja erősíteni a repülés biztonsága és az egységes képzési módszerek érdekében.

De kissé előreszaladtam az ülésről szóló beszámolómban, hiszen ez a szavazás épp az ülés végén történt. Az értekezletnek pedig a két napon át mintegy 42 napirendi pontja volt (felsorolnom felesleges, hiszen megtekinthető a www.fai.org honlapján a CIVL-ről szóló részben).
A szavazásokkor valamennyi jelenlévő nemzet egy szavazattal bírt, a jelen nem lévők átadhatták szavazatukat egy hivatalos megbízással. Ezzel négy nemzet élt, így a jelenlévő 27 ország küldöttei 31 szavazó mandátummal bírtak.

Az ülést hivatalosan Pierre Portman az FAI új elnöke nyitotta meg. Itt Lausanneban egyre több sportág szövetsége tartja székhelyét, ahogyan az FAI is. Itt működik az olimpiai bizottság is és szorgalmazott mindenkit, hogy tekintsük meg a helyi olimpiai múzeumot. Sajnos erre az ülés intenzív két napos munkája mellett nem volt lehetőségünk.
A napirend elfogadása után az előző ülés összefoglalójáról szavaztunk, majd meghallgattuk a CIVL elnökének, Flip Kotsiernek beszámolóját az előző évről.
Azután döntöttünk a CIVL elnökségének határozatairól. Ezek között számunkra fontos, hogy az EN 966 szabványnak megfelelő sisak használatát szabad csak engedélyezni az FAI 1-es kategóriájú versenyeken. Elfogadtuk a 2010-es kontinentális és világ versenyek helyi szabályzatait, és meghallgattuk a 2009-es versenyek beszámolóit.
A biztonsági és képzési munkacsoport vezetője Leonard Grigoriescu sajnos nem jött el és így be sem számolt arról, mit végzett ez a bizottság. Vele közvetlen a kapcsolatunk, így Laci azonnal át tudja venni tőle azokat a teendőket, amikkel a bizottság eddig foglalkozott. Tavaly Tusnádon találkoztunk vele, akkor még ígéretet tettünk egymásnak a svájci találkozóra. A rekord és jelvény bizottság sem adott életjelt magáról, így az ő beszámolójuk sem volt élő.
A többi albizottság beszámolt munkájáról, és javaslatokat tettek saját területeiket illetően. A javaslatok egy része beépítésre került az adott terület sportkódexébe.

Szavaztunk a 2012-es versenyek rendezőit illetően.
A sárkányrepülő EB-t Törökország rendezi Kayseriben, július 1. és 14. között.

Kayseri Kayseri

A siklóernyős távrepülő EB Franciaországban St Andreban, szeptember 3. és 15. között lesz.

St. Andre St. Andre

A siklóernyős célraszálló EB a macedóniai Ohridban lesz július 1-től 8-ig.

Ohrid Ohrid

A nemzetek javaslatai közül az amerikai volt a legégetőbb. Hogyan lehetne elkerülni, hogy a megszavazott rendezők visszalépjenek a versenyek rendezésétől, mint például az omegnai acro VB rendezői. A választ a francia azzal adta meg, hogy itt az egyes versenyzőket nemzetük kormányai jelentős anyagi eszközökkel támogatják, és az ilyen viselkedés a repülést támogatókat is károsítja.
A repülést támogató kormányzati támogatás…
Ennél a résznél csak mosolyogni tudtunk.

A franciák javaslata volt, hogy a GAP paramétereit az első csapatvezetői tréningen lehessen megbeszélni és csak azután legyenek a paraméterek rögzítve.
Érdekes, de minket nem igazán érintő javaslatokkal éltek a németek a sárkányos női csapat értékeléssel kapcsolatban (hogy a csapatértékelésben csak a legjobb kettő számítson), az ausztrálok új sárkány sprogmérő csoport felállítását kérve, a hollandok a protók korlátozását illetően, a szlovákok a sárkány kategória új megfogalmazását illetően, a spanyolok az alternatív feladatok bevezetésére vonatkozóan.

Megszavaztuk, hogy a kontinentális rekordok hogyan kerülhetnek regisztrálásra, majd áttekintettük a CIVL hosszú távú terveit (szintén az FAI honlapjáról levehető). A CIVL pénzügyi beszámolóján mindig elámulok, a CIVL-nek van jelentős pénzügyi tartaléka, mintegy 140 ezer euro, és az éves gazdasági tevékenységét mégis null szaldósra tervezi, senki sem gondolja, hogy a szervezet becsapja tagjait, mert évek óta több bevételt termelt, mint amennyi a költsége volt, és senki sem kéri vissza a szervezetbe fizetett pénzt.

A másik ámulatra méltó esemény a vezetőség (büro) és a bizottságok vezetőinek a szavazása.
A posztokra több jelölt is akadt, és a jelölőlistán szereplőket sorra kérdezték, vállalják e a feladatot. Amikor a szükséges számú jelölt vállalta a posztot, a soron következők jól érzékelhetően tudomásul véve, hogy megvannak a munkára a szereplők, már nem vállalták a jelölést. Így a procedúra senki idejét sem húzta. senki sem számolta meg, a jelölt hány szavazatot kapott. A jelölés és szavazás nem népszerűség felmérés, és a jelöltek itt nem pozíciót, hanem elvégzendő munkát vállalnak.

Milyen más ez otthon akár az MRSz, akár a hazai szabad repülés és siklórepülés táján.
A CIVL új elnöke John Aldridge lett. Az új büro tagjai mellett megválasztottuk az új bizottsági tagokat is (szintén az FAI honlapján találhatóak a nevek).
Záró momentumként kaptunk egy meghívást Thaiföldre, hogy a jövő évi CIVL ülés ott legyen. Azonban a kedves meghívást tartalmazó színvonalas prezentáció ellenére az ülés titkosan egy szavazat különbséggel úgy döntött, hogy jövőre is Lausanne-ban fogunk tanácskozni.

Kerekes László
Hungarian CIVL delegate